Karácsony 2021

Karácsony 2021

Kicsit szabályozott, kicsit aggódó, kicsit bizonytalan, de mégis csak közeledik a karácsony, és vele mindaz az izgalom, készülődés, öröm, elmélyülés, amit megszoktunk.




Jézus születése – ahogy azt a nagyok elképzelték

Jézus születése a keresztény vallások egyik kulcspillanata, a karácsonyi hagyomány egyik alappillére, nem véletlen, ha a művészek évszázadokon át próbálkoztak azzal, hogy elképzeljék, és aztán valahogy megmutassák a jelentőségét. Összeállításunkban azt néztük meg, hogy sikerült ez a klasszikus festőknek.

hvg.hu





Leginkább az egyéni hozzáállásunkon múlik a karácsonyi boldogságunk

A karácsonyi időszak sokak számára a kötelező boldogságról, a tökéletesség hajszolásáról és így gyakran a stresszről szól, pedig az egyéni hozzáállásunk fejlesztésével sokat tehetünk önmagunk és a környezetünk boldogságáért. Nagy Henriett klinikai szakpszichológust, egyetemi docenst kérdeztük a megoldási lehetőségekről és új, Boldogságnapló című könyvéről.

HVG Extra Pszichológia










„Daisy! Fagylaltot mondtam, nem cukormázas tortát!” – kipróbáltuk a Downton Abbey-szakácskönyvet

Imádjuk a sorozatokat, de nem mindig csak a karaktereik és a cselekmény miatt: tavaly a Jóbarátokból ismert Rachel-féle lábízű trüffelt készítettük el karácsonykor, most pedig a szemet gyönyörködtető, hivatalos Downton Abbey szakácskönyvbe ugrottunk fejest, hogy egy délután erejéig kipróbáljuk, min ügyködött a sorozatbeli Mrs. Patmore és konyhalánya, Daisy a Crawley család otthonában.